Fontossági sorrend

Veletek is megesett már olyan, hogy az interneten néztetek utána valaminek, amiről nem tudtatok semmit? Nekem van erről egy meglehetősen vicces történetem. Amikor először találkoztam a férjemmel, nem sokat tudtam róla csak annyit, hogy autószerelő. Mindig láttam rajta, hogy mekkora lelkesedéssel és szeretettel beszél a kocsikról és a javításról. Ugyan semmit nem értettem belőle szakmai szempontból, mégis öröm volt hallgatni, hogy milyen pozitív hozzáállással dolgozik. A mai napig hiszek abban, hogy a boldogsághoz vezető egyik legfontosabb út az, hogy szeressük amivel foglalkozunk. Ha meg tudjuk valósítani, hogy a hobbink egyben a megélhetésünk is legyen, akkor igazán jól tudjuk érezni majd magunkat az életünkben. Egy szó mint száz, megpróbáltam lenyűgözni ezt a férfit (sikerült is, hiszen azóta már a férjem) és a netről megpróbáltam minél többet megtudni az autóalkatrészekről. Később derült csak ki, hogy a férjem végig azt hitte, egy autószakértő lánnyal van dolga, és nagyon nevetett amikor elmondtam neki, hogy minden alkalommal “tanultam”, mielőtt találkoztunk.

Ekkoriban találtam rá a felepulok.hu weboldalára is, szintén az internet végtelenségének hála. Mivel ez egy jóval fontosabb témával foglalkozó felület, azt hiszem jó lenne, ha minél több ember tudomást szerezne róla. A honlap témája az alkoholizmus és a belőle való felépülés.

Szerintem senkinek nem kell magyarázni, hogy mennyire létfontosságú lehet a tünetek és a kezdeti figyelmeztető jelek felfedezése. Amennyiben valaki eljut az alkoholizmus végstádiuma állapotába, már sokkal nehezebb megmenteni, mintha időben észrevették volna a problémát. Kezdetben lehet hogy csak annyi tűnik fel, hogy az illető gyakran talál magának indokot és az önmeggyőzésre módot az iváshoz. Például azt mondja, hogy szórakozni megy, mert kell neki már a kikapcsolódás. Persze ebben önmagában még semmi rossz nincs, azonban ha azt vesszük észre hogy valaki naponta jár így el és nem is keveset iszik közben, akkor gyanakodnunk kell arra, vajon nem kezdődött-e el nála az alkohol függőség. Az alkoholizmus végstádiuma nagyon veszélyes, ezért mindent meg kell tennünk a környezetünkben élők egészségéért.

A másik tipikus ivásra indokot adó a valamilyen múltbeli trauma vagy szomorú esemény miatt történő alkoholfogyasztás. Ezzel is nagyon könnyen túlzásba lehet esni. A honlapon elmagyarázzák, hogy miért kell óvakodni az alkoholtól: egy olyan szerről van szó amely függőségre hajlamosít, tehát minél jobban hozzá van a szervezetünk már szokva, annál többet kell fogyasztanunk is belőle. Így egyszerűen kialakulhat a függőség, anélkül hogy igazán észrevennénk.

Gyakran fordul elő, hogy az alkoholizmus által érintett személy lassabban ismeri fel hogy ő maga bajban van, mint az ő környezetében lévők. Nem véletlen, hogy a felepulok.hu-n is írják hogy az alkoholizmus nem egyetlen ember, hanem egy egész, őt körülvevő család problémája tud lenni. A 28 napos felépülést segítő programjukban, melyről sokat olvashatunk a weboldalukon, szintén hangsúlyt fektetnek a családra, a látogatásokra, valamint arra is, hogy segítsék a családtagokat a szakemberek az alkoholizmus megértésében. Ha a megértés valóban tud segíteni, akkor a függőséggel küzdők érezhetik, hogy nincsenek egyedül, és nem hibáztatják őket a helyzetük miatt. Nagyon érdekesnek és szimpatikusnak találtam, hogy a felepulok.hu-nél dolgozó addiktológiai szakemberek között sokan vannak, akik maguk is voltak alkoholtól függők már korábban. Biztos vagyok benne, hogy a programban részt vevők számára megnyugtatóan hat ez. Mármint, hogy a segítőik is voltak nehéz helyzetben, melyből sikerült felépülniük!